Látványosan kerüli Orbán Viktort az Európai Tanács elnöke
Charles Michel minden olyan uniós ország kormányfőjével és elnökével tárgyal, ahova tömegesen érkeznek Ukrajnából a menekültek, Magyarország azonban valahogy kimaradt.
Charles Michel minden olyan uniós ország kormányfőjével és elnökével tárgyal, ahova tömegesen érkeznek Ukrajnából a menekültek, Magyarország azonban valahogy kimaradt.
637 igen, 13 nem szavazat és 26 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament azt a határozatot, amelyben az uniós törvényhozás az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos álláspontját rögzítette. A szöveg egyes pontjai Magyarországgal is kapcsolatba hozhatók, jogi erővel azonban nem bírnak.
Rendkívüli ülést tart az Európai Parlament Ukrajna orosz inváziója miatt. Az ülésteremben a képviselők többsége ukrán színeket viselt, és percekig tartó taps köszöntötte a karzaton helyet foglaló ukrán állampolgárokat és felszólalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.
Nyolc uniós tagállam elnöke hétfőn nyílt levélben szólította fel az Európai Uniót, hogy tagjelölti státuszt kapjon Ukrajna.
Magyarország nem ajánl fel fegyvereket Ukrajnának, nem engedi át a területén a fegyverszállításokat, ugyanakkor részese a közös, 500 millió eurós fegyvervásárlásnak.
Az EU tervezett szankciós listáján orosz állami vállalatok és médiacégek vezetői és Putyin szóvivője is szerepelnek.
Az EU összehangolja fellépését és egyszerűbbé teszi fegyverek eljuttatását Ukrajnába.
Szijjártó Péter után a lengyel miniszterelnök is megerősítette, hogy a magyar kormány sem ellenzi azt, hogy kitiltsák a bankközi fizetési rendszerből Oroszországot. Még úgy sem, hogy az nemcsak Moszkvának, de az EU-nak is fájni fog.
Az EU bíróságának döntése alapján alkalmazható a jogállamisági mechanizmus, így megvonhatók az uniós támogatások. Az eljárás egyik szószólóját, a zöldpárti Daniel Freund EP-képviselőt kérdeztük.
A szankciós listára helyezte az Európai Unió Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Szergej Lavrov orosz külügyminisztert - jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője azt követően, hogy a külügyminiszterek tanácsa rendkívüli ülésén véglegesítette a második szankciós csomagot. Ez a két politikus EU-ban fellelhető számláinak befagyasztását, elérhetetlenné tételét jelenti. A döntést Magyarország is támogatta.
Brüsszel szerint így is súlyosak a szankciók.
Az uniós tagállamok vezetői teljes mértékben támogatták a következő szankciós csomagot, és utasították az Európai Bizottságot, hogy újabb büntetőintézkedéseket dolgozzanak ki, amelyek már Fehéroroszországot is érintik majd. A részletekre viszont egyelőre várni kell.
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka egy Franciaországban élő brit állampolgár ügyében javasolta, hogy ne tarthassa meg a Brexit előtt élvezett jogait. Több mint egymillió britet érinthet hátrányosan, ha a bíróság elfogadja a javaslatot.
Erőt és egységet kell mutatnia az uniós tagállami vezetőknek ma esti csúcstalálkozójukon, egy olyan helyzetre kell reagálniuk, amire még nem volt példa. Ugyanakkor a politikai fellépés mellett legalább olyan fontos a katonai elkötelezettség, tekintettel arra, hogy egy hadsereg masíroz egy EU-val szomszédos államban – az EU irányába.
Masszív és példátlan szankciós csomaggal, Ukrajna támogatásával reagál az EU az orosz agresszióra – erről beszélt reggel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Rendkívüli, az állam- és kormányfők személyes jelenlétével tartott uniós csúcstalálkozó lesz csütörtökön este Brüsszelben az orosz–ukrán válság miatt.
A Európai Bizottság valamennyi gazdasági ágazatra kiterjedően új szabályokat javasolt arról, hogy az EU-ban előállított adatokat ki használhatja fel és ki férhet hozzá azokhoz.
Jóváhagyták az uniós külügyminiszterek azt az uniós szankciós listát, amellyel az EU válaszokat ad Oroszország Ukrajnával szembeni akciójára. Több száz személyt helyeztek feketelistára, de Putyin nincs közöttük.
Délután négy órakor találkoznak az uniós külügyminiszterek Párizsban, hogy rendkívüli, informális ülésen hozzanak politikai döntést az Oroszországgal, egyes személyekkel és entitásokkal szembeni szankciókról. Magyarország – egyedüliként – egyelőre vonakodik.
Katharina Pistor, a Columbia Egyetem jogászprofesszora azt írja, máris tudni lehet, mi lesz a magyar és a lengyel lépés, amellyel az adott esetre kilátásba helyezett uniós pénzmegvonás elkerülhető.